a.) a hatályban lévő román törvényes előírások alapján kiállított okiratok;
b.) a házigazda, fizikai vagy jogi személy, írott nyilatkozata a befogadásról, az a) pontnál jelölt dokumentumok egyike kíséretében;
c.) a kérvényező saját felelősségre tett nyilatkozata, a közrendészeti rendőr által kiállított ellenőrzési jegyzék kíséretében, amellyel igazolja az ingatlan meglétét, valamint azt, hogy a kérvényező a bejelentett lakcímen lakik, azon fizikai személyek esetében, akik nem tudják felmutatni az a) és b) pontokban igényelt dokumentumokat;
d.) a kiskorúak és tilalom alatt lévő személyek esetében a nyilatkozatot a szülők, illetve a törvényes képviselők írják alá;
e.) igazolás a polgármesteri hivatal részéről, amelyből kiderül, hogy a kérvényező, illetve a házigazda szerepel a mezőgazdasági nyilvántartóban.
A befogadási nyilatkozat aláírható a Személynyilvántartó osztály alkalmazottja, a közbiztonsági rendőr, közjegyző, illetve a román diplomáciai képviselet vagy követség alkalmazottja jelenlétében.
A bérleményi jogcímre vonatkozó, hatályos és román törvénykezéssel összhangba lévő okmányok:
- adásvételi szerződés
- élethosszig tartó haszonélvezeti záradékkal rendelkező adásvételi szerződés (szükséges a befogadási nyilatkozat attól a személytől, akire az élethosszi haszonélvezeti záradék vonatkozik)
- élethossziglan tartó lakhatási záradékkal rendelkező adásvételi szerződés (szükséges a befogadási nyilatkozat attól a személytől, akire az élethosszi lakhatási záradék vonatkozik. Amennyiben az irat egy harmadik személy által igényelt, úgy szükséges mind a tulajdonos beleegyezése, mind pedig a élethossziglani lakhatásra jogosult személy beleegyezése.)
- jegyzőkönyvvel megerősített adásvételi szerződés, mely a szerződés szerves része
- jelzálogos hiteles adásvételi szerződés
- részletfizetéses szerződés, esettől függően jegyzőkönyvvel megerősített
- ingatlancsere-szerződés
- adományozási szerződés
- közjegyző, ügyvéd által szavatolt bérleti szerződés, vagy az Adó- és Pénzügyi Hivatal (ANAF) helyi fiókszervénél bejegyzett bérleti szerződés
- közjegyző, vagy ügyvéd által hitelesített haszonkölcsönszerződés
- tulajdonjogi irat
- építési szerződés és adásvételi jegyzőkönyv, a mellékelt utcanév-jegyzéki bizonylattal, amennyiben a lakcím nem azonosítható az építési szerződés vagy az adásvételi szerződés alapján
- építési engedély és munkálatvégi átvételi jegyzőkönyv, a mellékelt utcajegyzéki bizonylattal, amennyiben a lakcím nem azonosítható az építési engedély alapján. Az átvételi jegyzőkönyv hiányában igényelhető egy nyilatkozat (a 14-es számú melléklet alapján) és helyszíni, rendőrségi, ellenőrzést alkalmaznak
- bírói határozat a tulajdonjog megállapítására vonatkozóan
- vagyonmegosztási bírói határozat
- örökösi bizonyítvány/végrendelkezési hagyományozás,
- az ingatlan árveréses odaítélését szavatoló okirat,
- ingatlan-leasing szerződés (a bérleményi szerződés bizonyítéka a lakó/használó, a felesége/férje, valamint gyermekei számára. Ha a lakhatósági irat kibocsátását egy harmadik személy kérvényezi, szükséges az ügykezelő/tulajdonosi leasing-cégnek a beleegyezése),
- eltartási szerződés
- közjegyző által hitelesített, lakás rendeltetésű ingatlan megosztása vagy összecsatolása
- telekkönyvi kivonat (on-line forma is), mely nem lehet régebbi, mint 30 nap (a közjegyző által kiállított kivonatnak rendelkeznie kell a konformitási bizonylattal)
- állami lakásalaptól származó bérleti szerződés, valamint a tulajdonos beleegyező nyilatkozata
- szolgálati lakásra vonatkozó bérleti szerződés – a munkáltató igazolásával együtt, a munkaszerződésnek a része.
További pontosítások:
- Amennyiben elveszett az adásvételi szerződés, kérhető:
- a megkötő/kibocsájtó intézmény archívumából származó, hitelesített másolat
- telekkönyvi kivonat (fontos a 30 napos érvényesség)
Nem képezik a lakcím bizonyítékait:
- az adásvételi előszerződés
- adóigazolás
- utcanév-jegyzéki bizonylat